Consumer Product Research Cente - Household

Megérinteni és könnyebbé tenni a fogyasztók életét

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A Braunnál mindig a fogyasztóé az utolsó szó! Szokásaik, igényeik, vágyaik és a jövőről alkotott elképzeléseik munkánk középpontjában állnak. A fogyasztók határozzák meg azt, hogy pontosan mit hívhatunk "kiválónak".

Ebből adódóan a Braun-nál a termékfejlesztés fogyasztó-központú: a fogyasztók a teljes folyamatban résztvehetnek. A cég szakértői havonta több száz, a teszteléseken résztvevő fogyasztót kérdeznek meg az új trendekről, ötletekről és termékekről a Férfi + Női szépségápolás, Hajápolás, Szájhigiéné valamint a Konyha és Háztartás témákban. Ezt követően közel 600 alkalmazott - több mint 80 százalékuk egyetemi végzettségű szakember - fejleszti ki és tervezi meg a számos technológiát és eszközt a Braun és más P&G márkák számára, mint például a Duracell, a Gillette és az Oral-B.

Itt még nemzetközi szabványokat követő klinikai kísérleteket végző fogászati klinika is található.
A munka a P&G Frankfurt mellett található Kronberg nevű német városka Global Center of Excellence for Devices elnevezést viselő központjában valamint a németországi Scgwalbach-ban lévő P&G központban folyik. 

A P&G Global Center of Excellence for Devices központjának gerince a létesítmény területén működő Consumer Product Research Center (CPRC) fogyasztói termékkutató központ; itt még nemzetközi szabványokat követő klinikai kísérleteket végző fogászati klinika is található.
Minden termék esetében elengedhetetlen a fogyasztók megelégedettsége
Minden termék esetében elengedhetetlen a fogyasztók megelégedettsége, sőt lenyűgözése, miközben a készülékeknek funkcióiban a legmagasabb minőséget kell képviselniük. A K+F tervezési részlegében és a minőségi innovációs központban elkötelezett mérnökök és tudósok teamjei tudásuk legjavát adva hozzák létre azt a legendás minőséget és megbízhatóságot, mely a köztudatban eggyé vált az olyan márkákkal, mint a Braun és az Oral-B és melyek minőségét a rangos "Made in Germany" védjegy szavatolja.